Vernee Thor E – energiabomba

A kínai gyártó első telefonjával sikeresen berobbant a köztudatba, most megérkezett a feljavított utód, ami ismét egy erős ajánlat lett.

Bevezető, tartozékok

Erős túlzás lenne nagy múltú telefongyártóként hivatkozni a Vernee csapatára. Az indulásuk óta eltelt közel másfél év alatt hat modellt dobtak piacra. Az első fecske jelen tesztalanyunk elődje a Thor volt. A háromtagú Apollo szériából az Apollo X-et szintén megismerhettük és a Mars is egy jól sikerült mobil lett.

Az idei barcelonai MWC-n bemutatott Vernee Thor E esetében javították az előd hibáit. Az ujjlenyomat-olvasó elképesztően jól, pontosan dolgozik és az értesítési LED sem maradt ki. Hardveres téren nem történt változás, az üzemidőt azonban jelentősen megnövelték. Bepréseltek egy bitang nagy kapacitású akkumulátort és szoftveres részről már friss Nougát rendszer teljesít szolgálatot.

A ráncfelvarrott istenség egy kevésbé elegáns, egyszerű fehér dobozkában érkezett. Feketében jobban nézett ki, de a lényeg úgysem a csomagolás, hanem az, ami a pakkban található.

A fedél leemelése után rögtön a papírzacskóba csomagolt telefont láthatjuk. Alatta helyezték el a tartozékokat, kapunk egy 2 amperes, gyorstöltésre is alkalmas hálózati töltőfejet, egy USB 2.0 kábelt, egy SIM-tűt és egy kis papíralapú olvasnivalót. A tökéletesen illesztett kijelzővédő fóliát már gyárilag felrakták.

Külső, kijelző

A külső nem rejteget semmi forradalmian új ötletet, kicsit szögletesebb, mint az előd, ezáltal talán férfiasabban néz ki. A készülék 144×70,1×8,2 milliméteres dimenzióival egyáltalán nem kizárt az egykezes használat. A mobil 149 grammot nyom papíron, amit kevésnek találtam, ezért lemértem, hát a versenyző súlya 165 gramm. Van ez így, a divatmagazinok szerint a hölgyek nagy százaléka füllent a súlyával kapcsolatban, ez érthető, de egy telefonnál, ugyan már. Az összeszerelés és a felhasznált anyagok minősége tökéletesen rendben van.

A kijelzőben nincs változás, ugyanazt az 5 hüvelykes, 1280×20 felbontású, 294 ppi pixelsűrűségű In-Cell IPS panelt szerelték az utódba is. A képminőséget itt is a szemünkhöz igazíthatjuk a MiraVision segítségével.  A betekintési szögek rendben vannak, a színek nem invertálódnak, a maximális fényerőre nem lehet panasz, összességében meggyőzőek a képernyőn látottak. Az érzékenység szintén megfelelő, maximum öt ujjat tud egyszerre kezelni a képernyő. A 2.5D technológiával készült kijelző védelméről nincs információ.

A kijelző fölött a színes értesítési LED, a fény-és távolságérzékelő szenzor, a beszédhangszóró és az előlapi kamera található. Lent középen kapott helyet a háttérvilágítást nélkülöző Home gomb, valamint a menü és vissza funkciót betöltő két kis pötty. Használhatunk virtuális billentyűket is, de ezek természetesen a kijelzőből veszik el a helyet.

A bekapcsológomb, valamint a hangerőszabályzásra szolgáló billentyűk egymás fölött találhatók a készülék jobb oldalán.  A gombok nem lötyögnek, nyomáspontjuk tökéletesen rendben van. Bal oldalon a SIM tálcát találjuk, hibrid dualSIM megoldással.  Két nanoSIM-et, vagy egy nanoSIM-et és egy microSD memóriakártyát használhatunk: magyarán a készülék dual SIM-es, de ha két kártyával használjuk, a memóriabővítésről le kell mondanunk. Az első verziós Thor esetében ezt ügyesebben oldották meg, volt külön SD kártya foglalat. Találunk itt még egy dedikált gombot, amivel átválthatunk E-ink módba, így 20% töltöttség mellett 24 órányi üzemidőt kipréselhetünk az eszközből, de erről majd később.

A 3,5 milliméteres jack csatlakozó felülre került, alul pedig a microUSB port és a mikrofon kapott helyet. A hátlap dizájn igen erősen emlékeztet a Huawei P9 Lite esetében látottakra, habár itt szálcsiszolt fémből készült, ami nagyon dögösen néz ki. Egy külön kis ablakban helyezték el hátlapi kamerát és a LED villanót. Az alatta lévő ujjlenyomatszenzor gyorsan és jól működik, soha nem tévesztett. A márka és modelljelzés alatt a mono hangszóró figyelhető meg, amelynek a szélén  két kis pöcköt is elhelyeztek, így akkor is jól hallatszik, ha asztalra téve csörren meg a mobil.

Hardver, szoftverezettség

A Vernee Thor E-ben ugyanazt a  64 bites, 28 nanométeres csíkszélességű MediaTek MT6753 chipset dolgozik, mint a Thorban. Az ARMv8 utasításkészletű processzor nyolcmagos, mindegyik Cortex-A53 mag 1,3 gigahertzen pörög, a grafikus gyorsító szerepköre pedig a Mali-T720-ra hárul.  A rendszermemória mérete 3 gigabájt, tárolóegységből pedig 16 gigabájt jut, ami tovább bővíthető, maximum 128 gigabájtos microSD kártyát fogad el, tehát ezen a téren sem történt változás.

Tökéletes párost alkot ismételten a HD felbontású kijelző és ez a hardveres összeállítás. Rendszersebesség és -stabilitás tekintetében rendben van a produkció. Gyorsan indulnak az alkalmazások, nem akadoznak a görgetések, szépen teszi a dolgát a kicsike. Játékos képességek tesztelésére a Real Racing 3-at próbáltam, melegedés nem lép fel, maximum talán egy kicsit langyossá válik a masina hátlapjának felső része.

A teljesítmény-tesztben elért pontszámok az alábbi képeken láthatók.

Az Apollo X esetében is a gyártó a saját szoftveres megoldása, a Vernee OS (VOS) futott, ami nem sokban különbözik a Google gyári megoldásától. Kis optimalizáció történt, de nem kaptunk semmilyen plusz okosságot. Szerencsére a Thor E esetében, ahogy azt gondoltam, a Nougat frissítés meghozta a várva várt hasznos funkciókat.

A Vernee OS extra funkciói a Smart assistance menüpontban lettek csoportosítva. Beállítható a készülék lefordításával való némítás, a feloldás dupla koppintással vagy a lezárt képernyőre V betűt rajzolva bekapcsolódó lámpa. A DuraSpeed nevű app rendszerbe integrálása szintén jó ötlet, ezzel az appok háttérben való futását szabályozhatjuk. Az Android 7 újdonsága, az osztott képernyő is frankón működik. Látható például a lenti képen, hogy Youtube videó nézése közben, képet kerestem a Google Fotókban.

Három nagyon hasznos olyan dologra térnék ki külön, amihez általában root jogosultságra volt szükség. Az első ilyen, a VOS esetében nem kell rendszerszinten beavatkoznunk a másodperc megjelenítéséhez az állapotsávon, nálam ez alap minden telefonnál. A második, a felesleges alkalmazások letilthatók, mint például a Play Játékok, Filmek stb. A harmadik okosság, az alkalmazások írhatnak a külső tárhelyre. Mit is jelent ez? Például egy harmadik féltől származó kamera alkalmazás tud képeket menteni az SD kártyára, vagy szerkesztés után engedi elmenteni a szintén az SD kártyán tárolt dokumentumainkat. Szoftveres részről nagyon rendben van a történet, csillagos ötös.

Kamerák, multimédia

A Vernee Thor E hátlapján egy 8 megapixeles, f/2.4-es rekeszértékű, autofókuszos CMOS szenzor dolgozik, ledes villanóval megtámogatva. Az előlapra egy szintén f/2.4-es rekeszértékű lencsével szerelt, 2 megapixeles kamera modul került. A Vernee műhelyében kevésnek találták a 8 és a 2 megapixelt, ezért a felbontást szoftveresen interpolálták 13 illetve 5 megapixelre, az mégis csak jobban hangzik. Le kellene szokni erről a felskálázásról és az ósdi AOSP alapú kamera szoftvert is elfelejtetnék. Az ingyenes Open Camera használatát javaslom a gyári helyett.

A szokásos tesztképek automata módban az Open Camera használatával, alapbeállításokkal készültek.

A képek teljes méretben itt láthatóak

Az elkészült képekkel nem lehetünk teljesen elégedettek, az algoritmus kicsit mos, a széleken felbukkan a kromatikus aberráció, de a zajszint nem túlzó és a színek is vállalhatóak. Ebben az árkategóriában csodát ne várjuk a fotós képességek tekintetében. Videofelvételeket maximum 1080p-ben és 30 fpssel rögzíthetünk mp4-ben.

Zenék lejátszására a Play Zene szolgál, amely listák, előadók, albumok, dalok és műfajok szerint rendezi a helyben tárolt vagy a Google-től beszerzett számokat. Az FM-rádió sem maradt ki, az RDS-információk megjelennek és az elhangzott műsorokat rögzíteni is lehet. Van bekapcsolható hangzásjavítás, azonban a hátlapi hangszóró nem túl erős darab, hangereje és hangminősége közepes. A fejhallgatóra kimenő hangminőség korrekt, a mély, közép és magas hangok jól kiegyensúlyozottak.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Thor E mindkét SIM kártya foglalata 4G képes, dual standby technológiával, azaz két számmal is a hálózaton lehet lógni egyszerre, ha azonban az egyikről hívás folyik, a másik lekapcsolódik. Természetesen ismeri a B20-as frekvenciasávot. A beszélgetési hangminőséget mindkét oldalon megfelelőnek találtam, de a hangerő kevés volt. Három OTA frissítés érkezett a telefonra, az utolsó pont a hangerő hibákat javította, utána már nem volt probléma.

Támogatott frekvenciák:

​- 2G: GSM 850/900/1800/1900MHz
– 3G: WCDMA 900/2100MHz
– 4G: WCDMA 800/1800/2100/2600MHz

A Wi-Fi modem kétsávos, 802.11 a/b/g/n szabványú, közepes érzékenységű, Direct és hotspot támogatással. Bluetoothból 4.0 jár, továbbfejlesztett audiomegosztási profillal (A2DP), az USB 2.0-s MTP és OTG funkciókkal. A navigáláshoz a földi routereken és antennákon kívül a GLONASS műholdak információit is képes feldolgozni a készülék. A navigációs képességek tesztelése az iGO Navigation használatával történt, 60 kilométeres távon. A pozíciószerzés lassan ment, miután megtalálta a műholdakat, a jelet stabilan tartotta. Szenzorokból közelség érzékelő, fényérzékelő, gyorsulásmérő rendelkezésre áll. Kimaradt az iránytű, a gravitációs szenzor, az NFC és az infra.

A készülék erőssége egyértelműen az unibody házba zárt 5020 mAh  kapacitású Lithium-Polymer  akkumulátor. A  MediaTek Pump Express+ technológiáját támogató töltőfejjel 20-ról 100%-ra 63 perc alatt töltött fel a készülék. A teszt során 3 napos üzemidőt produkált, 5 óra kijelzőidővel. Az üzemidő tovább növelhető az E-ink móddal, ilyenkor a kijelző átvált szürkeárnyalatosra, visszaveszi a teljesítményt és csak az alapfunkciók érhetőek el. Normál használat esetén és az energiatakarékos mód használatával 4-5 nap lazán megvan egy feltöltéssel. Két órányi YouTube videónézés alatt 10%-ot merült a telefon, ezt nem kell magyarázni, félelmetesen jó.

Hogy mit kapunk a pénzünkért?

Kezdjük az előnyökkel:

Egy  igen jó ár-érték arányú, kompakt méretű, szép és gyors mobil, rendkívül hosszú üzemidővel. A szoftver jól optimalizált, rendszeresen jönnek az OTA frissítések, a hardver átlagfelhasználásra tökéletesen megfelel. Az ujjlenyomat olvasó jól dolgozik, a 800 MHz-es LTE-t támogatás miatt a 4G lefedettséggel sem lesz gondunk.

Hátrányok:

Kispórolták a kapacitív érintőgombok háttérvilágítását. Érdemes lett volna megnövelni a belső tároló méretét 32 gigabájra, mivel ugrott a külön SD kártya foglalat. Fotós képességek nem túl acélosak, de bőven a vállalható kategóriába esnek.

Az előd modell, amely az összehasonlító képeken látható, az elmúlt egy évet hiba nélkül teljesítette. A Vernee újratervezett készüléke jobb lett, így aki a Thor E-t választja, jó döntést hoz! Megvásárolni ide kattintva lehet, 100 USA dolláros áron, ami 27 ezer Ft. Az újonnan bevezetett EU Express szállítást választva (a kosárba helyezés után jelenik meg ez az opció) nem lesz további plusz költségünk.

Szerző: FonTecOne

2017.05.17

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.